Nem is olyan régen meghirdettünk egy nyereményjátékot, aminek a végén 3 szerencsés hölgy tetőtől talpig átalakulhatott. Mindannyian változást reméltek az Átváltoztatjuk program által, és ennek meg is lett az eredménye! Szeretnéd tudni, milyen elképesztő sikersztorik születtek? Akkor jól figyelj, hiszen bemutatjuk mindhárom átalakulást, és arról is szó esik miként hat az önbizalomra egy ilyen hatalmas változás.

Az Átváltoztatjuk programról

Nagyon sok nő szenved önbizalomhiányban, és mi ezen szerettünk volna segíteni. Számtalanszor tapasztaltuk, hogy egy teljes külső átalakulás képes pozitív változást hozni a mindennapokba. Ennek okán találtuk ki az Átváltoztatjuk programot, amire hamarosan lehet is majd jelentkezni, de addig megosztjuk veletek az első 3 sikersztorit.

Mielőtt bemutatnánk az átváltoztatott hölgyeket, hadd meséljünk egy kicsit magáról a programról. Két helyszínen került sor a teljes átváltoztatásra, mely tartalmazta a frizurát, sminket, stylingot, színanalitikai elemzést, stílustanácsadást, profi fotózást és egy kis videót.

Már reggel megérkeztek szalonunkba a nyertesek, akiket Lilla és Stella fogadott. Megbeszélték milyen elképzeléseik vannak a hajukat illetően, majd a lányok is elmondták, hogy szakértő szemmel ők mit javasolnak. Természetesen külön konzultáltak minden nyertessel, hogy valóban egyedi, személyre szabott frizurát készíthessenek fodrászaink.

A nap hátralévő részét a Holker nyitott műterem stúdiójában töltöttük, ahol további profi szakemberek tettek meg mindent azért, hogy a hölgyek jól érezzék magukat a bőrükben. Geiger Zsófia, sminkes elkészítette a csodás, egyéniséghez illő sminket mindhármójuknak, a styling-ért pedig az EW – Essential Warderobe csapata felelt. A lenyűgöző átalakulást meg is örökítettük egy profi fotózás keretében, ez tette fel az i-re a pontot.

Félénk, kisgyermekes anyukából magabiztos nő

Klarissza azért szeretett volna részt venni a programon, mert két kisgyermeke mellett úgy érezte, hogy eléggé le van „harcolva”. Szerette volna az a stílust megtalálni, ami a hétköznapokban is megállja a helyét, és teljes mértékben illik hozzá. Klarissza félénk, kisgyermekes anyukaként érkezett hozzánk, és igazi magabiztos NŐként távozott a nap végén. Lilla egy csodaszép frizurát készített Klarisszának, melyhez Geiger Zsófia profi sminkes készített egy romantikus sminket. Az EW – Essential Wardrobe csapata megtalálta a tökéletes ruhákat számára, melyekben igazi bombázóként tündökölt a fotózáson.

„Nagyon jól éreztem magam, szuper volt a program, a nap. Mindenki nagyon kedves és profi volt. A sminkem gyönyörű lett, nagyon jól kiemelte a szemem ez a képeken is látszik. A fotózás is nagyon jó és izgalmas volt. Nem vettem részt még ilyesmiben, nekem újdonság volt, és élveztem, hogy velem foglalkoznak. A hajam az sajnos olyan amilyen, csodák nincsenek, elég rossz minőségű és kezelhetetlen, igazi kihívás volt Lillának. A ruhák, amiket kaptam a fotózásra, tényleg nagyon jól álltak, kiemelték az előnyös részeket rajtam, eltakarták a kevésbé előnyös dolgokat. Tanácsokat kaptam milyen színek illenek hozzám, ezt igyekszem a jövőben is alkalmazni. Külön köszönöm, hogy kisbabámmal is készültek közös fotók, igazi, felejthetetlen emlék lett számunkra. Szuper, kényeztető napban volt részem, amiért nagyon hálás vagyok, még egyszer nagyon szépen köszönöm.”

Lélegzetelállító átalakulás és több önbizalom

Edina azért jelentkezett az Átváltoztatjuk programba, mert végre szerette volna jól érezni magát a bőrében. Hatalmas örömmel fogadta a nyereményét, ami saját elmondása szerint éppen a legjobbkor érkezett számára. Stella és Lilla a személyiségéhez és arcformájához illő romantikus frizurát készítettek, melyhez a Wella Professionals Illumina festékeit használták, a tökéletes alapot pedig a Blondor, Multi Blonde szőkítővel érték el. Edina igéző, nőies sminkjét Geiger Zsófia profi sminkes készítette el, megjelenésére pedig az EW – Essential Wardrobe csapata tette fel a koronát, akik ruháikkal kihozták Edinából az igazi csábító, lélegzetelállító nőt.

„Életem egy megpróbáltatásokkal teli, nehéz időszakában ért a meglepetés, hogy a Beauty Experts által meghirdetett nyereményjátékának egyik nyerteseként kisorsoltak. Egy teljes nap, ami rólam, és másik két szerencsés lányról szólt. Elsőként érkeztem reggel a szalonba, ahol a Beauty Experts lányok örömmel fogadtak. Lillával és Stellával leültünk megbeszélni az elképzelésünket a hajamat illetően. Minden kérdésemre készségesen válaszoltak és minden aggályomat eloszlatták a hajfestéssel kapcsolatban. Ketten kezdtek el dolgozni a hajamon, amit teljes harmóniában és látható összeszokottsággal és szakértelemmel végeztek. Az idő alatt, még a festék hatott sem a telefonomat kezdtem nyomkodni… a szalon valami meseszép helyen van, csodás kilátás nyílik a Gellért-hegyre, de a szalon maga is nagyon kellemes és igényes. Balayage frizurám minden várakozásomat felülmúlta. Tökéletesen természetesre sikerült, pont amilyenre vágytam. Életem első hajfestése, ami valóban különleges és maradandó élmény volt számomra. Köszönöm lányok! Az „Átváltoztatjuk” nyereményjáték keretein belül, a nap hátralévő részét a Holker nyitott műterem stúdiójában töltöttük, ahol további profi szakemberek tettek meg mindent azért, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Én egy csodás tavaszi sminket kaptam Zsófitól, két elegáns összeállítást, valamint rengeteg önbizalom növelő megjegyzést Tinától, a fotózás során pedig nem könnyítettem meg a dolgát Szilvinek. Felejthetetlen élmény volt, amit ezúton is szeretnék megköszönni a teljes stábnak. Szuperek voltatok, Köszönöm! „

Ilyen az, ha a maximumot hozod ki magadból

Teréz a másik két hölgyhöz hasonlóan szeretett volna megújulni, egy kis változást hozni a hétköznapjaiba. Teréz haját Lilla és Stella a Wella Professionals Color Fresh Maszk segítségével keltette új életre, melynek köszönhetően Teréz haja élettel teli, csillogó és puha tapintású lett. Geiger Zsófia profi sminkes ismét csodás sminket készített, Teréz igazi bombázó volt ebben a gyönyörű, romantikus sminkben. Outfitjét az EW – Essential Wardrobe csapata álmodta meg, akik ruháikkal előhozták Terézből a csábító nőt.

AJÁNLATUNK:

Úgy érzed, sokkal több rejlik benned, mint amit a tükörben látsz? Szeretnél változtatni, de nem tudod hogyan? Ha a válaszod igen, akkor ez most Neked szól! Ne habozz tovább, keress fel bennünket, ha neked is szükséged van egy teljes átalakulásra, ami az élet minden területén segít neked.

Megújult külső, több önbizalom

A közérzetet és a magabiztosságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire vagy elégedett külsőddel. Ha nem érzed magad csinosnak, szépnek, akkor az nem csak önbizalomvesztéshez, hanem más magánéleti és lelki problémákhoz is vezethet. Azonban egy külső átalakulás rendkívül jót tesz a lelkednek, hiszen tudni fogod, hogy mi az, ami kiemeli az egyéniséged, milyen haj, ruha előnyös számodra, és ettől máris magabiztosabbá válsz. Az elsajátított haj, smink- és öltözködési tippekkel végre rálelhetsz önmagadra, és önbizalmad is végre helyreáll.

átváltoztatjuk teljes átalakítás nőknek női átváltoztatása

Unod mostani külsőd? Nem vagy magabiztos, de úgy érzed, egy külső átalakulás nagyot lendíthetne ezen? Bízd ránk magad, és mi teljesen átalakítunk! Hamarosan jelentkezünk az Átváltoztatjuk program további részleteivel, de addig keress bátran e-mail címünkön, ha Te is belevágnál ebbe a teljes átalakításba.